Könyvajánlatok

Szakképzés-pedagógiai  Tudományos  Közlemények  2021/2.

Szakképzés-pedagógiai Tudományos Közlemények 2021/2.

A Szakképzés-pedagógiai Tudományos Közlemények sorozat létrehozatalával eredeti célunk az volt, hogy fórumot teremtsünk  a szakmai képzés tudományos kérdésével foglalkozó írásoknak. Szerzőnk között a magasan minősített tudományos szakemberek mellett, számos kutatói pályájának első szakaszában lévő kolléga található, akik számára a publikálási lehetőség, mint műfaji kihívás is jelentős. Az első kötet ez év tavaszán történő előkészítése már egy olyan időszakban valósult meg, melyre a világjárvány hatással volt. Szűkültek a személyes találkozás és egyeztetési lehetőségei, s a szakmai fórumok, különösen a nagy létszámú konferenciák érthető okokból a virtuális terekbe kényszerültek. Ilyen körülmények  között  különösen… Tovább

Mikropédia alkalmazási esettanulmány

A Mikropédia alkalmazása a szakképzésben - esettanulmány

Útmutató a Mikropédia szakképzési alkalmazására

Az alábbi „Alkalmazási esettanulmány” tényleges példával kíván szolgálni a Mikropédia digitális szakképzést támogató lehetőségeire és egy konkrét tanulócsoporti tevékenység keretében végrehajtott módszertani megvalósításra. Ezzel együtt nem csak magát a módszert, hanem annak a tanulócsoportra vonatkozó eredményeit is be szeretné mutatni.

Az így létrehozott tanulási egységek az adott pillanatban betöltött szerepük után értelemszerűen nem vesznek el, hanem beépülve a Mikropédia univerzumába, fokozatosan… Tovább

Mikropédia.hu – mikro-tartalom alapú nyitott oktatási platform (11. szám, 2020

Mikropédia.hu – mikro-tartalom alapú nyitott oktatási platform - módszertan

A Mikropédia, mikro-tartalmak oktatási célú alkalmazására és archiválására kifejlesztett közösségi platform az OCD Kutatócsoport munkájának a további támogatása mellett, a szakképzés nyitott tananyagellátásához szükséges technológiai infrastruktúra kialakításához kívánt már jelenleg is működőképes innovációt megvalósítani.

A nyitott tananyagfejlesztés alapkoncepciójához képest koncepcionális és információtechnológiai nóvumként jelenik meg a… Tovább

Közösségi tananyag-fejlesztési platform a szakképzés módszertani megújítására

Mikropédia - Közösségi tananyag-fejlesztési platform - illusztráció

A Mikropédia Közösségi Tananyag-fejlesztési platform az OCD modell elméletének a gyakorlatba átültetését támogatva, a szaktanári-tanulói közreműködéssel létrehozott, majd az online térben közzétett  tanulási egységeket a szakképzési rendszer struktúrája szerint hálózatba szervezi  és megjeleníti, ezzel együtt bevezeti a Tovább