Mi a per menete? Hogyan jutunk el a keresettől az ítéletig?

Feltöltve
Mikrotartalmat készítette
dr. Jánvári Krisztina
Szaktanár: dr. Jánvári Krisztina
Intézmény:
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Oktatási intézmény:
Műszaki Pedagógia Tanszék
Beosztás:
hallgató

Kapcsolat
Üzenet írásához be kell jelentkezni.

Az új 2016. évi CXXX. Törvény a polgári perrendtartásról egyik lényeges újítása az úgynevezett osztott perszerkezet. Ennek lényege, hogy az ítélet meghozataláig a per két részre oszlik. Az előkészítő szakaszában, az úgynevezett Perfelvételi eljárás keretében a keresetlevél benyújtását követően a feleknek elő kell adniuk (tárgyaláson, vagy írásban)  rendelkezésre álló bizonyítékaikat és jogi álláspontjukat. Ebben a szakaszban a bírónak törekednie kell, „megszerezze” pótoltassa és tisztázza az ellentmondásos tényeket, bizonyítékokat, pótoltassa a hiányosságokat. Célja, hogy az érdemi tárgyalásnak keretet szabjon és a tárgyalás már csupán a nem tisztázott és szükségszerűen tisztázandó kérdésekre korlátozódjon az érdemi határozat, ítélet mihamarabb meghozatala érdekében. A tárgyalás szükségszerűségének korlátozását szolgálja a bírói meghagyás kibocsájtásának lehetősége is, amely az ítélettel azonos hatályossággal  bír.

A felek perfelvételi nyilatkozattal, a bíróság közrehatása mellett meghatározzák a jogvita kereteit.

Célközönség
3 - oktató/tanár
Szint
E - emelt szint
Ágazatok és szakmacsoportok-2020
Szakmák és OKJ szakképesítések-2020
Mikrotartalom értékelése
Hasznosnak találtad?

Még nem érkezett hozzászólás. Légy te az első hozzászóló!
Csak bejelentkezett felhasználó küldhet be hozzászólást.

További mikrotartalmak a feltöltőtől

A felhasználó jelenleg csak az oldalon látható mikrotartalmat töltötte fel. Nézzen vissza később.

 


A mikro-tartalmakat a szerzői jog védi! | ©  Minden jog fenntartva.