FENNTARTHATÓ VÁROSOK ÉS KÖZÖSSÉGEK

Feltöltve
Csatolmány Méret
Fenntartható városok és közösségek 894.62 KB
Mikrotartalmat készítette
Kovács Zoltán
Szaktanár: Kovács Zoltán
Intézmény:
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Oktatási intézmény:
Műszaki Pedagógia tanszék
Beosztás:
hallgató

Kapcsolat
Üzenet írásához be kell jelentkezni.

2015. szeptember 25-27. között tartották az ENSZ Közgyűlés magasszintű plenáris 
ülését New Yorkban, amelyet az új globális együttműködési program záróvitájának, 
illetve elfogadásának szenteltek. A „Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 
2030-ig szóló programja” elnevezésű dokumentumot az állam- és kormányfők 
egyhangúlag hagyták jóvá.

Eddig egyetlen terv és program sem bírt ilyen elszántsággal, széleskörű politikai 
támogatottsággal és eszközökkel, hogy ezen ambíciókat megvalósítsa. Az 
elfogadásra került nemzetközi program és az annak gerincét alkotó Fenntartható 
Fejlődési Célok a jelen nagy vágyát fejezik ki, hogy legyen jövőnk is.

A városi növekedés jelenlegi üteme korábban soha nem látott mértéket öltött. A 
századforduló környékén a városlakók száma – a történelem során először – 
felülmúlta a falvakban élőkét, ezáltal 2015-ben közel 4 milliárd ember – a 
világnépesség 54%-a – élt városokban. Ez a szám 2030-ig várhatóan eléri az 5 
milliárdot. A gyors urbanizáció óriási kihívásokkal jár, beleértve a nyomortelepek 
lakosságának növekedését, növekvő légszennyezést, nem megfelelő 
alapszolgáltatásokat és infrastruktúrát, valamint a tervszerűtlen városi terjeszkedést, 
amelyek a városokat még kiszolgáltatottabbakká teszik a katasztrófákkal szemben. 
Helyes várostervezéssel és -menedzsmenttel azonban a világ városi terei 
befogadóvá, biztonságossá, ellenállóvá és fenntarthatóvá válhatnak, valamint az 
innováció és a vállalkozások dinamikus csomópontjaivá.


A Fenntartható Fejlődési Célok 11. pontjának (Fenntartható városok és 
közösségek) céljaihoz az alábbi főbb alcélokat fogalmazták meg:

11.1 2030-ig mindenkinek biztosítjuk a megfelelő, biztonságos és megfizethető 
lakhatást, és az alapvető szolgáltatásokat.

11.2 2030-ig mindenkinek hozzáférést biztosítunk biztonságos, megfizethető, 
elérhető és fenntartható közlekedési rendszerhez és javítjuk a 
közlekedésbiztonságot, különösen a tömegközlekedés bővítésével.

11.3 2030-ig minden országban előmozdítjuk a befogadó és fenntartható 
urbanizációt és növeljük a fenntartható várostervezési és település-igazgatási szakismeretekkel bírók számát.

11.4 Fokozzuk erőfeszítéseinket a világ kulturális és természeti örökségének 
megóvására és megvédésére.

11.5 2030-ig jelentősen csökkentjük a természeti csapások, ezen belül a vízzel 
kapcsolatos katasztrófahelyzetek érintettjeinek, halálos áldozatainak számát, illetve 
az okozott gazdasági károk globális GDP-hez viszonyított arányát.

11.6 2030-ig csökkentjük a városok egy főre jutó, kedvezőtlen környezeti hatásait, 
különös figyelemmel a levegőminőségre valamint a lakossági és más eredetű 
hulladék kezelésére.


Források:
https://www.eea.europa.eu/data-and-maps
http://ffcelok.hu
https://www.ksh.hu/sdg

Célközönség
0 - bárki
Szint
E - emelt szint
Szakmacsoport
OKJ szakképesítés
Mikrotartalom értékelése
Hasznosnak találtad?

Még nem érkezett hozzászólás. Légy te az első hozzászóló!
Csak bejelentkezett felhasználó küldhet be hozzászólást.

További mikrotartalmak a feltöltőtől

A felhasználó jelenleg csak az oldalon látható mikrotartalmat töltötte fel. Nézzen vissza később.

 


A mikro-tartalmakat a szerzői jog védi! | ©  Minden jog fenntartva.